Magyar Schönstatti Lánymozgalom története
Kentenich atya azt gondolta jónak, ha a fiúk és a lányok mozgalmát szétválasztja, ha a két mozgalom testvérként él egymás mellett, mondhatni egymástól függetlenül. A schönstatti fiatalok nagyon nagy részében felmerül a kérdés: nem kissé idejétmúlt-e ez a felfogás? Manapság, a szinte általánosan koedukált nevelés világában, azzal a pszichológiai felismeréssel, hogy a nemek közötti kommunikációt gyakorolni kell, azzal a körülménnyel, hogy az élet szinte minden területén nők és férfiak együtt dolgoznak, együtt élnek, különösen is furcsának tűnik ez a fajta szétválasztás. Ha azonban elgondolkodunk a férfi és női attitűdök, szerepek különbségéről, a fiú- és lánymozgalom „specialitásáról”, talán jobban megérthetjük ennek okát, hátterét.
Mi az, ami speciálisan lányokhoz tartozó, nőies? Mi az, ami nekünk, lányoknak szól Kentenich atya tanításából? Hogyan alkalmazhatjuk Schönstatt tanítását egyedi élethelyzetünkre? Ezekre a kérdésekre keressük sokszor a választ mi is mozgalmunkban, táborainkban, csoportjainkban, egyéni életünkben.
Kentenich atya a kezdetekkor, 1914 táján ugyanis élethelyzetéből fakadóan kizárólag fiúkkal foglalkozott, nők, lányok lelki vezetését pedig tudatosan nem vállalta 35 éves koráig. Az Alapító okirat, a korai, alapítás körüli levelek, írások mind fiúknak szólnak, nekik készültek, s mivel Kentenich atya nagyon értett ahhoz, hogy minden embert a saját, egyedi élethelyzete szerint szólítson meg, ezekből a korai írásokból is az a nyelvezet és felfogásmód tükröződik, ami a fiúkat szólította meg, lelkesítette fel. De mit kezdjünk mi, lányok azzal, hogy vegyük fel a hit pajzsát, páncélját, kardját, szálljunk harcba a Szűzanyáért? A mi harcaink mások, más jellegűek… Mégis, a szeretetszövetség, a szabad, egyedi, szilárd, keresztény jellem nevelésének gondolata megragadott sok korabeli nőt is (és persze minket, lányokat is). A fronton megsebesülő schönstatti fiúk a kórházakban meséltek lelkiségükről, az ápolónők pedig állítólag lelkesen hallgatták ezeket. Néhányan meg is keresték Kentenich atyát, de ő egyelőre még nem vállalta a velük való foglalkozást.
Később aztán persze mégiscsak megváltozott az álláspontja: megalakult a Mária-nővérek világi intézménye, ők pedig idejük nagy részét a lányok nevelésére fordították, fordítják ma is. Kentenich atya maga is rengeteg előadást tartott kifejezetten lányoknak, ahol tulajdonképpen ugyanazt mondta el, mint a fiúknak vagy a családoknak, de más képekkel, olyanokkal, amik minket érintenek meg. A lányoknak szóló előadásban nem Mária katonáiról, hőseiről beszél, hanem kis Máriákról és Mária virágoskertjéről. Nekünk, lányoknak természetszerűleg könnyebb talán példaképünkül választani Máriát (hiszen ő is egy lány volt), Kentenich atya pedig sokszor buzdított arra beszédeiben, hogy az ő nőiességét próbáljuk megvalósítani életünkben, váljunk saját környezetünkben kis Máriákká, olyan nőkké, akik elviszik Krisztust a többieknek. Másik kedvenc metaforája Mária virágoskertje, amiben mi vagyunk a virágok – mindegyikünk a maga sajátos módján szép és nemes, a maga sajátos módján tölti be egyedi hivatását. Együtt mégis csoportot, különleges kompozíciót alkotunk.
Magyarországon is Mária-nővérek alapították meg a lánymozgalmat: mi, nagyobbak ma is hálásan emlékezünk Ingrid Mária nővér, Aenn nővér és Böbe nővér munkájára, valamint az őket segítő Virágh Orsira. Lánytáborokat, tavaszi és őszi hétvégéket tartottak nekünk, meséltek Schönstattról, nekik köszönhetően sokan igen fiatalon, 14-16 évesen megkötöttük a szeretetszövetséget. A magyar lánymozgalom „első generációja” már a kamaszkor végén járt, amikor Magyarországon is elkezdtek lányoknak programokat szervezni. Viszonylag hamar önállóságra kényszerültek, hiszen a nővérek nem voltak állandóan jelen. Egy részük még ma is aktívan segít a kiskamasz lányok táborának szervezésében. A jelenlegi vezetők a következő generációból kerültek ki. Egyikünk Schönstatt iránti nagylelkű és lelkesítő odaadása, vezetésre termettsége hamar kitűnt, s sokáig ő vezette a mozgalmat. Egy éve férjhez ment, s ekkor persze lemondott erről a tisztségről, viszont nemigen akadt a mozgalomban, aki hozzá mérhető vezetői készségekkel és energiával rendelkezett volna. Végül aztán mostanra egy kisebb vezetői kör alakult ki, a Kisasszonyok, akik közösségként próbálják tovább vinni, fejleszteni, gondozni, hordozni a lánymozgalmat.