Kampány a zarándok Szűzanyáért

 


João Luiz Pozzobont, a brazil Santa Maria schönstatti közösségének tagját, férjet, hét gyermek édesapját 1970-ben kérte meg egy Mária-nővér, hogy elvigye a schönstatti Háromszor Csodálatos Anya képét családokhoz, hogy az előtt imádkozzák közösen a rózsafüzért. João Pozzobon elfogadta a feladatot – és hűséges maradt hozzá 35 évig, egésszen haláláig. Több, mint 140.000 km-t gyalogolt ezzel a képpel a vállán, és elvitte a Szűzanyát a házakba, kárházakba, iskolákba és börtönökbe, mindezeken a helyeken a Máriához való kötődést és a közös imát szorgalmazta, főleg a rózsafüzért. Ez a „kampány”, ahogy João Pozzobon nevezte, kicsiny kezdettel bírt, mint Isten minden műve; 1984 óta egész Dél-, Közép- és Észak-Amerikában elterjedt, valamint Afrika, Ázsia, Óceánia, újabban pedig Európa országaiban is, összesen 85-ben. João Pozzobon egyszerű emberként élte Ha-k és De-k nélkül az Igent, amit Mária kimondott, életét a családjának, Schönstattnak és a Szűzanyától kapott küldetésnek szentelte. Fontos volt számára a kampány szociális elköteleződése. Kentenich atya „kis tanítványának” és szövetségesének vallotta magát, küldetését hűségesen hozzá hordozta a nehéz időkben is. Ma a földkerekség minden részén családok százezrei fogadják a zarándok Szűzanya látogatását, összekapcsolódnak az imában, mély kapcsolatra találnak Jézussal és csatlakoznak a szentély kegyelem- és életáramlatához. 1985. június 27-e reggelén João Pozzobont a sűrű ködben elgázolta egy teherautó; éppen úton volt a Tabor-szentély felé, hogy mint minden nap, részt vegyen a szentmisén. Néhány nappal azelőtt ajánlotta fel életét azért, hogy a kampány nemzetközivé váljon.