"Lilla által alapított lánycsoport" bemutatkozása, 2008. őszi félév
Eleinte izgalmas volt, hogyan sikerül összejönni, hiszen majdnem mindenki most kezdte el felsőbb éves tanulmányait Budapesten, de végül sikerült.
Keddenként kéthetente szoktunk találkozni. Közös megegyezésre Kentenich atya életét dolgozzuk fel mélyebben és egy másik szent életét, aki közel áll hozzánk.
Az alkalmak mindig vidám hangulatban telnek el. Először beszámolunk a velünk történtekről, ezzel is jobban megismerjük egymást. Majd az adott schönstattos témáról beszélgetünk, persze néha elterelődik a szó más aktuális problémákra is, amik bennünket foglalkoztatnak.
Az együtt töltött pár óra gyorsan elrepül, hiszen Kentenich atya élete, annyi megbeszélni valót és kérdést vet fel. Nehéz nem elvonatkoztatni sokszor a mi korunktól és a saját életünktől, hogyan is tehetnénk tökéletesebben.
Tehát mi egy kedves, lelkes, schönstattos lánycsoport vagyunk a nagyvárosban.
MPHCEV!
(Kriszti)
