Az életre váltott alapító okirat

 

Josef Engling „az életre váltott alapító okirat”, jelentette ki Kentenich atya, aki már röviddel Josef Engling halála után elkezdte naplójegyzeteit és leveleit megjelentetni az „MTA” című schönstatti folyóiratban. Josef Engling Schönstatt alapító generációjához tartozik; Kelet-Poroszország egy kis falvából származott (akkoriban ez Németországban volt, ma Lengyelországban) és Vallendar-Schönstattba járt a pallottinusok iskolájába. Nem volt ott, amikor Kentenich atya az idősebb diákokkal 1914. október 18-án megkötötte a szeretetszövetséget a régi Szent Mihály-kápolnában, az ősszentélyben. A történteket azonban teljesen magáévá tette és Schönstatt lett életének tartalma. Feljegyzései töretlenül és tisztán tükrözik vissza azokat az impulzusokat, amiket Kentenich atya adott fiatal alapításának. Josef Engling gyarapította a „kegyelmi tőkét”, mely értelmet adott teste határainak, sikereinek, de még inkább sok apostoli melléfogásának, önnevelése kudarcainak és az első világháború frontjain a katonaélet keménységének. Minden értékessé vált számára, mert Schönstatt növekedéséért ajánlotta fel. 1918. május 31-én ezért ajánlotta fel életét a Szűzanyának. 1918. október 4-én halt meg Franciaországban, Cambrai közelében.
 
 
Forrás: www.schoenstatt.de