Aki megnyitotta Schönstatt kapuit a nők előtt

 

Amikor Gertraud von Bullion 1917-ben önkéntes ápolónőként megismerte Schönstatott a mons-i kórházban, még nem voltak ott nők. Gertraud nagyon lelkesedett az eszmékért és az eredeti életért, melyet a tanúvallomásokból hallott ki. Felvette a kapcsolatot Kentenich atyával és ő volt az első nő, aki Schönstatthoz csatlakozott. Unokanővérével együtt 1920. december 8-án odaajándékozta magát a schönstatti Háromszor Csodálatos Anyának; ez a szentelés a schönsatti nőmozgalom kezdete. Gertaud von Bullion nagy szorgalommal és igazi apostoli szellemmel vetette be magát a munkába a női szövetség és az egész schönstatti női mozgalom növekedéséért, míg súlyos tüdőbaja következtében lassan minden külső tevékenységgel fel kellett hagynia, s egészen betegségének elfogadására, értékelni tudására és az ezzel együtt járó lemondásokra kellett figyelnie.
 
„Serviam” – Szolgálni szeretnék – betegsége és külső tehetetlensége lehetőséggé változott, hogy Schönstattért teljes önátadásával tehessen.
 
Forrás: www.schoenstatt.de